Erőműsziget

Játékidő: 8 perc
Szinopszis

A bős-nagymarosi vízlépcsőkonfliktus ismert történet, de mint minden nagy narratívának, ennek is vannak elfelejtett, elhallgatott és elhanyagolt részletei. A léptékváltás, az elfeledett helyek és emberek felkeresése azonban feltár egy csomó új és izgalmas történettöredéket, amelyeknek egyelőre nincs se irodalma, se bármilyen más dokumentációja.
Az erőmű építésekor, majd a rendszerváltást megelőző tüntetések idején Bős a figyelem középpontjába került. Sok kilométerre a községtől viták tárgyát képezte, illetve többen utaztak oda, hogy közvetlenül a helyszínen demonstrálják véleményüket. Sokaknak volt ez generációs élmény, így Bős-Nagymaros máig olyan fogalom, amelyre az emberek felkapják a fejüket.
Annak ellenére, hogy a politikai fordulat idején Bős ügye mekkora szeletet kapott a nyilvánosságból, a történet a teljesség abszolút igénye nélkül lett feldolgozva. Igazából nem tudjuk, nem kutatjuk, mi történt a faluval, a helyiekkel. Az erőmű felépült, működik, az áram termelődik. A konfliktus mára maximum Szlovákia és Magyarország diplomáciai ügyeiben merül fel.
Pedig a történet még él. És többek között azért is lehet érdekes, mert határon túli magyarokat érint, illetve még mindig annak a bős-nagymarosi ügynek a következménye, amely néhány évtizeddel korábban sokakat foglalkoztatott.

Mikor játsszák?

2016-03-01 12:45 - Terem 6

Online jegyvásárlás

2016-03-04 15:35 - Terem 5

Online jegyvásárlás

Rendező
Dohi Gabriella,Nagy Zsófia

Képek letöltése: