ISTENI MŰSZAK

Játékidő: 100 perc
Szinopszis

Az Isteni műszak c. film abszurd humorral meséli el egy mentőápoló alászállását az éjszakába, ahol beavatást nyer a halottasbizniszbe és az ahhoz kötődő kegyetlen elvbe: a halál nem válogat, az ember igen.

MILÁN (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa KISTAMÁS (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és FÉK DOKTOR (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.

Mikor játsszák?

2016-03-06 14:15 - Terem 1

Online jegyvásárlás

Rendező
Bodzsár Márk
Női főszereplő
Stork Natasa
Férfi főszereplő
Ötvös András,Rába Roland,Keresztes Tamás,Zsótér Sándor
Női mellékszereplő
Jordán Adél,Lázár Kati,Börcsök Enikő,Szűcs Nelli
Férfi mellékszereplő
Trill Zsolt,Nagy Zsolt,Orosz Ákos,Hegedűs D. Géza,Molnár Gusztáv,Kaszás Gergely
Producer
Bodzsár István
Forgatókönyv
Bodzsár Márk
Operatőr
Reich Dániel
Vágó
Kovács Zoltán
Hangmérnök
Dévényi Tamás
Zeneszerző
Keresztes Gábor
Díszlet-látvány
Valcz Gábor
Smink-, fodrász- és maszkmester
Hortobágyi Ernella
Stáb
Co-producer Romwalter Judit, Romwalter Béla Gyártásvezető: Pék Csaba Jelmez: Breckl János Díszlet: Einhorn Zsuzsa Makeup: Hortobágyi Ernella

Képek letöltése: