Anyám és más futóbolondok a családból

Játékidő: 113 perc
Szinopszis

Ez mesefilm, négygenerációs családregény az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évekig, s benne két törhetetlen életerejű ember mérkőzése a történelemmel.
Anya kilencvennégy évet él és huszonhétszer költözik életében. Frappírozza a költözés. Szeret felkerekedni. Meg valahányszor veszélyt szimatol, ez az egy ötlete támad: továbbáll. Márpedig veszély mindig van, végső soron Anyát igenis a történelem kergeti végig az országon és a 20. századon.
A békebeli idillből, Nagyvárad mellől indul, aztán jön Trianon, a cívis Debrecen, majd a nyüzsgő, polgári Budapest, átvészel két háborút, az ostromot, a rettenetes ’50-es éveket, 1956-ot, bányavidékeket és Isten háta mögötti szegénységet. Anya viharos természet, semmit nem úgy csinál, mint más normális ember. És őrült szerencsével megtalálja Apát, akiben van annyi bátorság, mint őbenne – hurcolkodnak át az életen, egymásnak vetett háttal, önfeledten.
Utolsó éveiben Anya és a lánya a dementiával folytatott napi küzdelemben próbálják előkeresni a hosszú utazás képeit Anya derűsen kószáló emlékezetéből.
„Úgy képzelem, hogy sokunk családtörténete ez. Másokkal persze nem pont így estek meg a dolgok, de kicsiny ország ez, s ugyanaz a történelem dobált minket össze-vissza. Nincs unalmas magyar családtörténet – mindegyik zaklatott, képtelen, alig túlélhető, olykor véres is, de mindenképp kizökkent logikájú. Pedig a legtöbb családdal semmi világra szóló nem történt, csak végigcsinálta az istenverte 20. századot.”

Mikor játsszák?

2016-03-05 19:50 - Terem 1

Online jegyvásárlás

Rendező
Fekete Ibolya
Női főszereplő
Danuta Sflarska; Básti Juli; Ónodi Eszter
Férfi főszereplő
Gáspár Tibor,Lengyel Ferenc
Női mellékszereplő
Csomós Mari,Spolarics Andrea,Szabó T Anna,Scarlát Anna,Gyöngyössy Katalin,Kerekes Vica,Kerekes Viktória,Cseke Katinka,Bartsch Kata,Bárány Virág,Csonka Ibolya,Takács Andrea,Majorosi Marianna
Férfi mellékszereplő
Barkó György,Törköly Levente,Páll Zsolt,Sáfár Kovács Zsolt,Péterffy András,Adorjáni Bálint,Bán Bálint,Cserna Antal,Szervét Tibor,Harsányi Attila,Pálfi Ervin,Ozsgyáni Mihály,Puskás Tivadar,Kamen Ivanov,Stefan Marinov,Stoyan Alexsiev
Producer
Garami Gábor,Dettre Gábor,Nicole Gerhardt,Kalin Kalinov
Forgatókönyv
Fekete Ibolya
Operatőr
Gozon Francisco, Jancsó Nyika
Vágó
Szalai Károly; Pap Levente; Koncz Gabriella
Hangmérnök
Juhász Róbert, Székely Tamás, Tobias FleigBjörn Wiese
Zeneszerző
Novák János
Díszlet-látvány
Kállay Sándor,Banovich Tamás,Ocztos István,Lilian Dancheva
Smink-, fodrász- és maszkmester
Forgács Erzsébet,Csatári Viktória,Elena Zvarich,Gabriela Pavlova Desislava Ilkova,Balázs Krisztina
Stáb
Line producer: Lang Szabolcs, Katja Morgeneier, Gyártásvezető: Eike Goreczka, Pavel Pavlov, Felvételvezető : Ritteródes Judit, Óvári Eszter I. asszisztens:Szarka János, Tóth Judit Jelmez: Szakács Györgyi B.Kamera: Maly Róbert Berendező: Einhorn Zsuzsa Kivitelező építész: Varga Péter Fővilágosító : Krutwurst Tibor, Gabriel Galchev Helyszini hangmérnök: Veselin Zografov Fotó: Gáspár Miklós, Hristo Hristov, Szlovák Judit Colorist: Goran Mikic, Barta Szabolcs, Kovács László

Képek letöltése: