HAJNALI LÁZ

Játékidő: 109 perc
Szinopszis

Ez a történet ott kezdődik, ahol a többi általában véget ér. A holocaust után.

A Hajnali láz helyszíne Svédország, 1945-46.
A film szereplőit, a németországi koncentrációs lágerek túlélőit rehabilitáló táborokban ápolják.
A főhőst, a 25 éves Miklóst Bergen-Belsen koncentrációs táborából szállítják hajón Gotland szigetére. Itt, a larbroi kórházban, svéd orvosa közli vele az esély nélküli diagnózist: körülbelül hat hónapot jósol neki még az életből. Ám a súlyos tüdőbeteg fiatalember mintha nem fogná fel a szörnyű és közeli jövőt. Hadat üzen a sorsnak. Megszerzi 117 magyar leány nevét és címét, azokét, akiket a svédországi túlélő táborokban ápolnak és levelet ír nekik azzal a céllal, hogy egyiküket majdan feleségül veszi.
Kétszáz kilométerrel távolabb a 19 éves lány, Lili megkapja Miklós levelét, s miután súlyos vesebetegsége miatt ágyhoz van szegezve, unalmában, meg kíváncsiságból is – válaszol Miklósnak.
Az ismerkedő, tapogatódzó levélváltás egyre intimebbé válik. Elhatározzák, megpróbálják elintézni, hogy láthassák egymást személyesen is.
A három nap alatt, míg együtt vannak az eksjői kórházban, végzetesen egymásba szeretnek.
Közben egyre nagyobb szerephez jut Lili barátnője, Gold Judit, aki egyáltalán nem örül Miklós és Lili kibontakozó szerelmének.
Miklós betegsége nem sok jót ígér, és Gold Judit ármánykodása is célba érni látszik.
Ekkor, életük legválságosabb pillanatában különös segítséget kapnak egy bölcs és különc rabbitól…

Mikor játsszák?

2016-03-02 20:30 - Terem 1

Online jegyvásárlás

2016-03-04 21:15 - Terem 2

Online jegyvásárlás

Rendező
Gárdos Péter
Női főszereplő
Piti Emőke
Férfi főszereplő
Schruff Milán
Női mellékszereplő
Petrik Andrea,Földes Eszter,Gila Almagor (Izrael),Anna Azcárate (Svédország)
Férfi mellékszereplő
Kovács Lehel,Máté Gábor,Gyabronka József,Scherer Péter,Páll Zsolt,Váta Lóránd,Seress Zoltán,Roger Storm (Svédország)
Producer
Szekeres Dénes,Christer Nilson (Svédország),Miriam Zachar (Izrael)
Forgatókönyv
Gárdos Péter
Operatőr
Seregi László HSC
Vágó
Fiers Ádám
Hangmérnök
Tőzsér Attila
Zeneszerző
Pacsay Attila
Díszlet-látvány
Horgas Péter
Smink-, fodrász- és maszkmester
Makk Ildikó,Tóth Anikó
Stáb
Dramaturg: Bíró Zsuzsa, Jelmeztervező: Jánoskuti Márta, Line producer: Tóth András, Koproducerek: Ferenczy Gábor - Tőzsér Attila, I. asszisztens: Kulcsár Tamás, Jelmez kivitelező: Balai Zsuzsanna, Berendező: Einhorn Zsuzsa, Díszletépítészet: Sajgó Zsolt, Gyártásvezető: Nedeczky István

Képek letöltése: