A mackó

Játékidő: 8 perc
Szinopszis

Egy mintaházaspár kellemes partit rendez. Vendégeik elégedettsége érdekében mindent megtesznek, azonban, amivel a leginkább lenyűgözik és boldoggá teszik őket, az, nem más, mint az örökbe fogadott kislányuk. Büszkén mutatják barátaiknak, akik nem tudnak betelni az igazak álmát alvó angyalkával. Gyönyörű otthonuk legbecsesebb pillanata az volt, mikor a kislány végre megszólalt új szülei társaságában, és azt mondta: mama. Ennek megünneplése az összejövetel apropója.

Miután a vendégek elmentek, és a házaspár egymás közt maradt, nem kell tovább játszaniuk a kirakat családot, igazi énjüket adják: szidják a vendégeket, hogy mennyit ettek-ittak. Beszélgetésükből az is kiderül, hogy komoly anyagi gondban vannak. Ennek megoldására hónapokon át készítettek elő egy biztosítási csalást, amelytől az életük összes problémájának megoldását várják.

Itt az ideje végrehajtani az önbetörést. A házaspár elrendezi a helyszínt: feltörik a lakatot, amelyen az állítólagos betörő bejutott, szövetszálat, lábnyomot és nagy rendetlenséget hagynak, de mindent előre megtervezett, precíz, higgadt módon. A legnehezebb rész, amikor a férj összeveri, és megsebesíti a feleségét, hogy úgy tűnjön, mintha a rájuk támadó tette volna.

Elérkeznek az önbetörés utolsó részéhez. A férj késsel felmegy az emeletre, hogy megölje a kislányt. A gyermek békésen alszik a vele egyméretű plüssmackójával. A férfi közelít, de a mackó életre kell, és megvédi a kislányt.

Mikor játsszák?

2016-03-01 17:45 - Terem 6

Online jegyvásárlás

2016-03-05 16:50 - Terem 4

Online jegyvásárlás

Rendező
Timári Lilla
Stáb
Csernátoni István, Szentiványi Gábor, Balázs András, Ungvár Tibor, Héder Éva, Kiss Borbála, Paksi Éva, Darvas Bence, Tajti Krisztián, Szurdi András .

Képek letöltése: